Lecsófőző vigasság 2022.szeptember 24.

Kedves ARÉV-es Ismerősök! A tegnapi Lecsófőző Vigasság (két év kihagyás után) jól sikerült. Mindannyian, akik ott voltunk, jól éreztük magunkat. Jó hangulatban telt a nap. Úgy gondolom mindenkinek sikerült kizökkenni a hétköznapok gondjaiból, sikerült jót beszélgetni. Akik nem jöttek nagyon hiányoztak. Remélem a legközelebbi közös összejövetelünkön -a november 12-i találkozón- ők is ott lesznek. Nagyon köszönöm az előkészületet, a részvételt, a sok munkát az aktív résztvevőknek. Azt a sok szorgos kezet és mosolygós arcot látva boldogan írom le, hogy semmi nincs hiába. Ezután is még nagyobb lelkesedéssel és jó értelemben vett erőszakoskodással szervezkedek és hívok mindenkit, hogy minél többen jöjjenek egy-egy rendezvényünkre, mert az együtt eltöltött idő feltölt. Nem sorolom fel név szerint azokat, akiknek köszönhető a nap sikere. Ők tudják, akik ott voltak látták, ki mindenki serénykedett. Nem találok szavakat rá, csak, hogy köszönöm, köszönöm és ezerszer is köszönöm nekik.

A képeket  Komáromy Editkétől kaptam, melyek ugyanazt sugározzák, amit próbáltam szavakkal kifejezni.

Virág Zsuzsa









* * *


LECSÓFESZTIVÁL SZÉKESFEHÉRVÁR,  2019. SZEPTEMBER 21.

Az évtizedes hagyománnyal rendelkező fesztiválon idén is közel hatszáz bogrács alá gyújtanak tüzet a résztvevők. A közös főzés igazi közösségi élmény, piknik hangulattal, a végén pedig koronázással, hiszen idén is megkoronázzák a Lecsókirályt vagy Lecsókirálynőt, új gazdára talál a „Sipi” Emlékkupa, és díjazzák a legszebb főzőhelyet. Hagyományos, gombás, babos, francia, tarhonyás, tojásos, barackos, netán paleo? A lecsófőző hétvégén több száz bográcsban, megszámlálhatatlan variációban rotyog a híres magyar ételklasszikus. A régi receptek azonban nem csak a konyhában újulhatnak meg. A Fehérvári Lecsófőző Vigasság ínycsiklandó illatokat árasztó utcáin évről évre több száz csapat verseng a Lecsókirály címért annak reményében, hogy eltalálja, melyik ízkombináció lesz a közönség és a város szakácsaiból álló zsűri kedvence.